Sajnos ma Magyarországon, a bölcsődés és óvodás korú  gyermekek napközbeni ellátása önkormányzatilag nem mindenütt megoldott. Sok anyuka dönt úgy, hogy visszamenne, vagy vissza kell mennie munkahelyére dolgozni. Ilyenkor nagyon nehéz a döntés, hiszen legféltettebb kincsét  kell egy idegen helyre, ismeretlen emberek gondjaira bíznia. Ezért, mára már jól bevált, és egyre inkább elterjedt a családi napközik működése. A szülők is egyre jobban kezdik megismerni és elfogadják, szeretik.

Az ALPHA, a  kis létszám miatt, sokkal inkább hasonlít egy nagy családhoz, mint egy intézményhez. A gyermekek és a gondozó, valamint a gondozó és a szülők kapcsolata is sokkal bensőségesebb tud lenni ilyen kis csoportnál.
Legfontosabb tevékenységnek a játékot tekintjük, ezen keresztül ismertetjük meg a gyermekeket sok új és hasznos tudnivalóval. Odafigyelünk, hogy a kicsik, saját életkoruknak megfelelően,  egészségesen étkezhessenek. Tiszteletben tartjuk a gyermekek egyéniségét, odafigyeléssel, szeretettel, következetességgel nyújtunk biztonságot a kicsiknek.

* Budajenői lakosok részére teljes havi ellátás igénybevétele esetén Önkormányzati támogatás érvényesíthető
Az oldalt fejlesztette és üzemelteti az Ergo System